phone home menu search camera trash close menu1 menu1 menu1

ORSZÁGOS KISMOTORFECSKENDŐ-SZERELÉSI BAJNOKSÁG - BALATONGYÖRÖK

XII.ORSZÁGOS

  KISMOTORFECSKENDŐ-SZERELÉSI

         BAJNOKSÁG

JAKAB LÁSZLÓ EMLÉKFUTAM

 

A Györöki HAMUTIPRÓK Hagyományőrző Önkéntes Tűzoltó Egyesület által megrendezésre kerülő futam versenykiírása


 

1. A verseny célja:

 

A versenyt elhunyt barátunk, bajtársunk emlékére rendezzük, aki a versenysorozat kezdete óta segítette ennek a versenynek létrejöttét, lebonyolítását.

 

Az ország valamint a határon túli mentő tűzvédelmét alkotó szervezetek csapatai versenyszerű keretek között mérhessék össze felkészültségüket egy olyan versenyszámban, melynek hagyományai a hivatásos-, az önkéntes- és létesítményi tűzoltóságok, továbbá az önkéntes tűzoltó egyesületek tekintetében is azonosak. 

 

A Györöki forduló kiemelt célja, hogy lehetőséget biztosítson a verseny résztvevőinek, családtagjainak arra, hogy egy hétvégét töltsenek el a Balaton partjának egyik legszebb településén, Balatongyörökön. Mindehhez a szervezők kedvezményes szálláslehetőséget terveznek biztosítani a balatongyöröki szállásadók segítségével.


 

2. A verseny helyszíne és időpontja:

Balatongyörök, Nagy Parkoló a Balaton Parton

2023.augusztus 26


 

3. Rendező 

 

Györöki Hamutiprók Hagyományőrző Önkéntes Tűzoltó Egyesület

4. Szervező bizottság: 

 

Mikola Gyula Tibor, az egyesület elnöke, parancsnok

Nemes István ny.á. tűo. ftőrm., parancsnok-helyettes

 

Főbíró: 

Ökrös Árpád 


 

5. A verseny lebonyolítása:

 

08.00-10.00 regisztráció 

10.00 Ünnepélyes megnyitó amelyet

 Dobson Tibor Tűzoltó Vezérőrnagy a Magyar Tűzoltó Szövetség Elnöke nyit meg,

utána technikai megbeszélés a csapatoknak

10:15 verseny kezdete

18.00-tól eredményhirdetés 

(tervezett időpontok, melyek a nevezett csapatok számától függően változhatnak.) 

19:00 szabadtéri tűzoltó RETRO  buli a Nagy Parkolóban a Balaton-parton

 

A versennyel kapcsolatos további információk, valamint a rajtsorrend közzétételre kerülnek a http://orszagoskismotorfecskedoszerelobajnoksag.hu  valamint aMagyar Tűzoltó Szövetség http://tuzoltoszovetseg.hu/ honlapján.

 

A közzétett indulási időpont előtt legalább 60 perccel a versenycsapat vezetőjének jelentkezni kell a regisztrációnál. 

 

6. A verseny szabályai:

 

A versenyre vonatkozó szabályokat a versenykiíráshoz mellékelt szabályzat tartalmazza. 

 

7. Felszerelés:

 

A felszerelésre vonatkozó szabályokat a versenykiíráshoz mellékelt szabályzat tartalmazza. 

 

8. Résztvevők:

 

A versenyen hivatásos-vagy önkéntes-vagy létesítményi tűzoltókból álló 10 fős csapatok vehetnek részt. 

 

9. Kategóriák:

 

Bármely vagy akár mindkét kategóriában lehet indulni:

a) „Retro” avagy hőskor kategória (T/S 8/8; T/D 8/8; Polonia M 8/8 PO5; stb. a volt keleti                                          szférából) 

b) „Modern” avagy korszerű kategória (Tohatsu, Rosenbauer FOX; Ziegler Ultra Power, Ultra Leicht; Metz FP 8/8; Magirus PFPN 10-1000 stb. a nyugati szférából) 

 

c.) „Női Retro” kategória (ahol a csapat kizárólag nő tagokból áll. E kategóriában kizárólag retro

kismotorfecskendő alkalmazható.

A hivatásos-, önkéntes-és létesítményi tűzoltóságok között kategóriabontás nem lesz.

10. Díjazás: 

Az első helyezést elérő csapat kupa, az első három helyezett csapat érem, az első tíz helyezett csapat oklevél díjazásban részesül. Amennyiben lehetőségünk is adódik különdíjak kiosztására is sort kerítünk.

11. Nevezési határidő:

Nevezni a nemesistvan66@gmail com email címen a +36306009934-es telefonszámon valamint regisztrálni a http:// https://www.orszagoskismotorfecskendoszerelobajnoksag.hu/  módon lehet

 

2023. augusztus24.  24.00 óráig,

 

12. Nevezési díj: 

A versenyre a nevezési díj étkezéssel 20.000,-Ft, amely tartalmazza a regisztrációs díjat és egy étkezést csapatonként 10 fő részére, étkezés nélkül 10.000,- Ft. 


 

A nevezési díjat kérjük átutalással a következő számlaszámra: 

 

Györöki Hamutiprók Hagyományőrző Önkéntes Tűzoltó Egyesület

74500248-10039186-00000000

 

átutalni és a regisztrációnál az átutalásról szóló igazolást bemutatni szíveskedjenek!

A rendezvény létrehozásában és megrendezésében közreműködött A Magyar Tűzoltó Szövetség.

A rendezvény támogatói:

Budapesti Tűzoltó Szövetség

Zala Megyei Tűzoltó Szövetség

Veszprém Megyei Tűzoltó Szövetség

TEMPO-LOKI KFT

Balatongyörök Település Önkormányzata

AMB Services GMBH

És még sokan mások.

 

13. Egyéb információk:

Információ a +3630/6009934-es telefonszámon.

Szállás rendelés-információ:Turinform Balatongyörök: +3683346368

Kísérő programok

  • Büfé

  • Este Szabadtéri Tűzoltó RETRObuli a nagy parkolóban a Balaton parton (természetesen INGYENES)

 

Balatongyörök, 2023. július 26.